Márton Áron (1896 – 1980)
Márton Áron székely földműves család harmadik gyermekeként született az erdélyi Csíkszentdomokoson 1896-ban. Érettségi után behívták katonának, a frontra került, többek között Doberdónál is teljesített harctéri szolgálatot. Négyszer sebesült. 1920 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. Teológiai tanulmányait befejezve, 1924. július 6-án pappá szentelték. 1926-tól a gyergyószentmiklósi Állami Főgimnáziumban, 1928-tól a marosvásárhelyi Katolikus Főgimnáziumban hittanár, és a fiúnevelde igazgatóhelyetteseként tevékenykedett. 1938. december 24-én gyulafehérvári püspökké nevezte ki a pápa Márton Áront.
1938. novemberi beszédében, mely az Erdélyi Iskola hasábjain nyomtatásban is megjelent, elsők között tiltakozott a háború ellen. 1944. május 18-án Kolozsvárott, a Szent Mihály-templomban mondott beszédében a püspök bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, az akkori észak-erdélyi magyar polgári hatóság jelenlétében. Május 22-én levélben szólította fel a miniszterelnököt, a belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását. Válaszul Kolozsvár rendőrkapitánya kiutasította a városból. Kiállása miatt 1999. december 27-én a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a „Világ Igaza” címet adományozta a püspöknek.
Hét másik püspöktársával 1948. március 19-én közös levelet intéztek a román minisztériumhoz. Levelükben kérték a vallásszabadság kiterjesztését a Romániában gyakorolt összes vallásra, a vallásoktatás biztosítását minden fokú és jellegű iskolában, valamint a vallásgondozás lehetőségét a hívek számára a hadseregben, katonai kórházakban, árvaházakban és fogházakban. 1948. június 21-én letartóztatták. Először vizsgálati fogságba került, ami kb. 3 évig tartott. Ez alatt az idő alatt többször vitték át egyik börtönből a másikba. Volt a pitesti, a nagyenyedi és a máramarosszigeti börtönökben. A bukaresti katonai törvényszék 1951. július 13-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.
Márton Áron helyzete idővel valamelyest javult. Groza miniszterelnök pozíciójának erősödésével közbe tudott járni, hogy enyhítsenek a püspök börtöni körülményein. 1955. február 2-án szabadlábra került. Újrakezdte pasztorális tevékenységét, bérmautakat szervezett, hogy meglátogathassa egyházmegyéje híveit. Egyesek úgy emlékeznek vissza, mint valóságos diadalutakra, a nép ugyanis lelkesen ünnepelte börtönből kiszabadult püspökét. Népszerűsége végül is annyira zavarta az állami hatóságokat, hogy kiszabadulása után egy évvel háziőrizetre ítélték. Az 1956-os bérmaút után behívták a gyulafehérvári rendőrségre, ahol igazolványát elvették, majd közölték vele, hogy megvonják tőle működési engedélyét, mert jelenléte „zavart keltett az emberek között”. Megtiltották neki, hogy elhagyja a püspöki palotát. Ezzel megkezdődött Márton Áron „palotafogsága”, mely tizenegy évig tartott (1956 – 1967). Márton püspök palotafogságának feloldása kapcsolatban volt König bécsi bíboros látogatásával, aki a román ortodox egyház, illetve a bukaresti pátriárka meghívására érkezett Romániába. König bíboros azzal a kikötéssel fogadta el a meghívást, hogy találkozhasson Erdély püspökével, Márton Áronnal is. 1967. november 19-én, miután König bíboros megérkezett, a repülőgép lejáratánál bemutatták neki Márton Áront is. November 22-én a kényszerlakhelyre vonatkozó intézkedést azonnali hatállyal feloldották, s ezentúl szabadon mozoghatott.
1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 84. évében hunyt el. Temetésén több mint tízezren gyűltek össze a gyulafehérvári székesegyházban. Emberi nagyságát, méltóságát szellemi hagyatéka őrzi. Csíkszeredában róla nevezték el a Római Katolikus (korábban: Matematika – Fizika) Főgimnáziumot, ahol annak idején tanult.